MAGAMRÓL
1999-ben születtem Kaposváron, majd Szőlősgyörökön nevelkedtem. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatom tanulmányaimat. A fotózással 10 éves koromban ismerkedtem meg, amikor karácsonyi ajándékként megkaptam első digitális fényképezőgépemet. Már akkor is lenyűgözött a természet szépsége, így egyértelmű volt számomra, hogy elsősorban azt szeretném megörökíteni.
Mára már a fotózás más területei is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az életemben: sporteseményeket, horgászversenyeket, rendezvényeket és ingatlanokat is fotózok, illetve ezekről videós összefoglalókat is készítek. Az évek során folyamatosan fejlesztettem technikai tudásomat és felszerelésemet. Jelenleg egy Canon R3 vázzal, prémium kategóriás objektívekkel, DJI drónnal, GoPro és Insta360 akciókamerákkal dolgozom. A videókat 4K minőségben rögzítem, ha kell, lassított felvételekkel, drónos légifelvételekkel vagy víz alatti jelenetekkel kiegészítve.
A természetfotózás területén az elmúlt években több szakmai elismerést is kaptam: 2016-ban elnyertem az Év Ifjú Természetfotósa címet, és azóta minden évben szerepeltem az Év Természetfotósa pályázat Magyarország 100 legjobb természetfotója között, több alkalommal díjazottként és különdíjasként is. 2022-ben az Év Legszebb Természetfotója különdíjat is nekem ítélték. Emellett több kategóriagyőzelmet is elértem a Varázslatos Magyarország fotópályázaton, ahol 2023-ban az országos ranglista 6. helyén végeztem.
Ha minőségi és egyedi fotókat szeretnél, legyen szó természet-, sport- vagy rendezvényfotózásról, fordulj hozzám bizalommal!
Díjak, elismerések
2016:
- Év Ifjú Természetfotósa cím
- Év Természetfotósa pályázat 1. helyezett (ifjúsági kategória)
- Év Természetfotósa pályázat dícséretre méltó (ifjúsági kategória)
- Varázslatos Magyarország 1. helyezett (Magyarország egyéb állatai kategória)
2017:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
2018:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
2019:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
2020:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
- Év Természetfotósa pályázat 3. helyezett
- Év Természetfotósa pályázat különdíj
2021:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
2022:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
- Év Legszebb Természetfotója különdíj
- Sokszínű Balatonfelvidék pályázat 2. helyezett
2023:
- Év Természetfotósa pályázat - Magyarország TOP 100 természetfotója
- Varázslatos Magyarország 3. helyezett (ember a természetben kategória)
- Varázslatos Magyarország 1. helyezett (Magyarország egyéb állatai kategória)